A békásmegyeri svábok elűzése

Az eredeti Békásmegyer falu, a XVII. század végére elnéptelenedett, egykori lakói vagy elköltöztek biztonságosabb területekre, vagy a harcok áldozataivá váltak. Az oszmán török hódoltság alól felszabadított és elnéptelenedett részek feltámasztása és betelepítése azonban hamar megindult. Ez a folyamat az egyes földesurak és a bécsi udvar politikai és gazdasági érdekeivel összhangban történt. Az alapkoncepció szerint, elsődleges cél volt, hogy a legnagyobb számban érkező új betelepülők németajkú katolikusok legyenek. Ezt nagyban segítette az is, hogy dél-német területeken komoly harcok folytak a franciák ellen, ezért az ott élő, alapvetően sváb nemzetiségű lakosság kapva kapott az alkalmon, és tömegével költöztek új hazába, magyar földre. A Zichy család is ebből a térségből toborzott telepeseket uradalmába, akiket különböző adókedvezményekkel csábítottak leendő otthonukba.

Az első németajkú telepesek 1736-ban érkeztek Békásmegyerre. Eredeti származási helyüket nem tudjuk pontosan, mert ezek a dokumentumok egy 1792-es tűzvészben megsemmisültek.

A második világháború dúlása azonban ezt a vidéket sem kerülte el. A szovjet erők Békásmegyert német lakosú falunak tekintették, így is bántak az itt élőkkel. A férfiak többségét elhurcolták, a nőket bántalmazták, a megmaradt lakásokat kifosztották.

És a béke beköszöntével sem értek véget a borzalmak: a Magyarországon élő németséget kollektív bűnösnek kiáltotta ki a második világháború veszteségei, az átélt szenvedések miatt a szovjet mintára alakuló új államhatalom. Szigorú rendeleteket hoztak ellenük, majd megkezdődtek a kitelepítések.

Az egyik legmegrázóbb időszak a falu életében a II. világháború végén az itt élő németajkú családok kiutasítása.

A svábokat, akiknek az ősei már 200 év óta részt vettek az ország építésében, kik a magyar államot mindig mintaszerűen szolgálták, most marhavagonokba dugták, és két transzporttal Nyugat-Németországba szállították, 575 családot (2281 fő / egyes források szerint  2449 fő) szakítottak el a szülőföldjüktől, mindössze egy harminckilós batyut vihettek magukkal. a marhavagonok oldalára hatalmas betűkkel az “Isten veled édes hazánk!” feliratot írták.

Sovány vigasz, hogy 112 családot mentesítettek a kitelepülési kötelezettség alól, de a megbélyegzettséget ők sem kerülhették el. Az első csoport 1946. február 28-án, a második a csoport március 5-én hagyta el az Óhazát. Az itt maradottak mély szomorúsággal vették tudomásul szüleiktől, testvéreiktől, barátaiktól való elszakadást. Az itt maradottakkal a kapcsolat sosem szakadt meg ez eleinte leveleztek, később találkozókat szerveztek Németországban, majd a magyar hatóságok megengedték hazalátogatást is.”

Hátrahagyott házaikat, ingatlanjaikat a hozzájuk tartozó földekkel együtt az ország különböző részeiről érkezett családok foglalták el.

A békásmegyeri svábok emlékezete

Minden viszontagság ellenére közösségünk német ajkú tagjai ma, a 21. században is őrzik és ápolják hagyományaikat, mindannyiunk kultúráját gazdagítva ezzel. És évről évre közösen idézzük fel a kitelepített ártatlan, civil németajkú honfitársaink tragédiáját, mondjuk el történetüket gyermekeinek, hogy emléküket elevenen megőrizhessük.

A békásmegyeri svábok elűzetésének 80. évfordulója alkalmából az Óbor-Kör Egyesület Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatal támogatásával emlékművet emelt a Tamás utcai urnatemetővel szembeni területen.